Connect with us

Élet meghosszabbítás – Anti Aging Magazin: Öregedés visszafordítás kutatások, hírek, gyógyszerek – élj örökké fiatalon, egészségesen!

Génkutatással az öregedés ellen – Vajon elérhető az örök élet?

Genetika

Génkutatással az öregedés ellen – Vajon elérhető az örök élet?

Az orvostudomány nap mint nap azon munkálkodik, hogy a ma még gyógyíthatatlan betegségeken is úrrá legyen. Az egészségben leélt életen túl további célok irányulnak azonban arra is, hogy minél inkább kitolható legyen az emberi élettartam. Ugyan már vannak olyan vegyületek, melyek az állatokon végzett kísérletekben eredményesnek mutatkoznak, de az örök élet titkának felfedezése még távol áll a jelenkor tudományától.

Egyes férgek génkezelése során élettartamuk akár tízszeresére is növelhető, ami kétségkívül bizakodásra adhat okot. A telomerek hosszának megőrzése szintén hatékonynak bizonyulhat az egereken végzett kísérletek alapján.

Az öregedésért felelős sejtek és fehérjék kiküszöbölése terén indulnak el a szakemberek, ám ahhoz, hogy emberi kísérletek is belátható közelségbe kerüljenek, még igen sok feladat vár a kutatókra. Mindez persze mit sem ér, ha a betegek egészségtelen életmódjukkal évtizedeken keresztül aktívan tesznek azért, hogy krónikus betegségek alakuljanak ki náluk.

Mit tehetünk tehát saját életünkben azért, hogy egészségesebb öregkornak örvendhessünk? Amíg az örök élet titka ismeretlen, addig egyértelműen az a cél, hogy az életminőséget öregen is sikerüljön megőrizni, és a betegségeket kiküszöbölni. A sejtöregedés egyelőre megállíthatatlan, ám annak lassítása érdekében igenis tehetünk. Az egészséges életmód nélkülözhetetlen ennek érdekében.

Az asztalra kerülő alapanyagokkal éppen olyan sokat tehetünk a krónikus betegségek megelőzéséért, mint azzal, ha rendszeresen figyelünk a sportolásra és a tudatos stressz oldásra. Az egészség a legfontosabb, és erről hajlamosak vagyunk a hétköznapokban elfeledkezni. Fontos tehát, hogy saját egészségünk kerüljön a fókuszba mindennapi választásaink és szokásaink kapcsán is.

Forrás: https://www.technologynetworks.com/genomics/news/fda-approved-drugs-reverse-aging-in-nematodes-319736

Hozzászólok

Be kell jelentkezned, ha hozzá szeretnél szólni Login

Szólj hozzá

További cikkek innen: Genetika

Fel